Május 12-e az ápolók nemzetközi napja. Hargita Megye Tanácsa és a kórház vezetősége hétfőn a kórház könyvtártemében köszöntötte az asszisztenseket, és köszönte meg munkájukat.

„A gyógyítás csapatmunka, és úgy gondolom, hogy ebben a csapatban az asszisztensek alapemberek. Elhívatottságuk, szakmai tudásuk nélkülözhetetlen, úgy az orvos, mint a páciens számára. Az assziszteseknek ugyanakkor nagy a felelősségük is. Kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekkel, betegekkel dolgoznak, éppen ezért szakmailag és emberileg is nagy a felelősségük. Az asszisztensi státusz ugyanakkor kötelez is. Ápolónak lenni, a gyógyító csapat tagjának lenni, a kórház munkaközösségének tagja lenni – mind olyan minőség, amely emberi tartásra, helytállásra kötelez” – mondta az ünnepségen dr. Konrád Judit. A kórház menedzsere a szolgálati igazolvány viseletére szolgáló lenyardokat adott át az asszisztenseket képviselő főasszisztenseknek, a közel 600 aktívan dolgozó asszisztens számára.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke virággal köszöntötte az asszisztenseket. Köszöntőjében kiemelte, elhivatottság, empátia, szaktudás – ez jellemzi az asszisztenseinket. „Nagy odaadást igényel ez a munka, szükséges a megfelelő hozzáállás a betegekhez. Ők a hőseink, segítenek a betegeknek, és az orvosok munkájához is nagyban hozzájárulnak. Fontos a jó közösség, az összetartó csapat ereje sokszor hegyeket tud dönteni. Fontos a szaktudás és fejlődés” – emelte ki a megyei tanács elnöke.

Dr. Vitos Attila orvosigazgató arra mutatott rá, hogy az orvos-asszisztens viszony nem alárendeltségi, hanem egyenlő alapon működő munkatársi viszony.

Mint a köszöntő ünnepségen elhangzott, megkétszereződött az utóbbi időszakban a felsőfokú végzettséggel rendelkező asszisztensek száma, jelenleg 26 ilyen assszisztens dolgozik a kórházban. Hargita Megye Tanácsa az Összetartozás jelvényével ismerte el tevékenységüket.