Új szabályok lépnek életbe a beutalásra váró páciensek tesztelését illetően a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban március 15-től. A betegek és a személyzet védelmében továbbra is tesztet végzünk beutalás előtt a páciensek számára, az eddig PCR-teszt helyett viszont az antigén alapú gyorstesztet.
Az elmúlt hónapokban saját költségén minden beutalt beteg számára elvégezte a kórház a PCR koronavírus-tesztet, annak érdekében, hogy megelőzzük a koronavírus-fertőzés behurcolását a kórházi osztályokra. A tesztelés célja az is, hogy a kórház betölthesse megyei sürgősségi kórházi szerepét, fogadhassa folyamatosan, a járvány alatt is a betegeket.

A helyi járványügyi helyzet alakulása és az új koronavírusos megbetegedések megelőzésére vonatkozó metodológiára alapozva a kórház most új szabályokat vezet be a tesztelésre vonatkozóan. Bár a metodológia nem teszi kötelezővé, a betegek és a személyzet biztonsága érdekében továbbra is teszteljük a beutalásra kerülő betegeket, az eddigi PCR-tesztek helyett azonban az antigén alapú gyorstesztekre térünk át.
A kórház főépületébe beutalásra programált, krónikus betegek számára a földszinten lévő mintavételi rendelőben naponta 7,30 és 9 óra között végezzük a teszteket. Ezekre lehet jelentkezni egy nappal a beutalás előtt is, 17 és 18 óra között. A kórház külső épületeiben működő osztályokon a járóbetegrendelőkben végzik el a tesztelést. A teszteredményt a betegek negyedóra elmúltával kézbe kapják.
Nem kell részt vegyenek a teszten azok, akik tünetmentesek és be vannak oltva koronavírus ellen, a második, emlékeztető oltás megkapása óta pedig legalább tíz nap eltelt.
Továbbra is PCR-tesztet végzünk az onkológiai pácienseknek, továbbá a dializált és immunszuprimált betegeknek. Használja ugyanakkor a kórház a PCR-teszteket továbbra is azokban az esetekben, amikor a gyorsteszt eredménye és a tünetek ezt indokolttá teszik.
Fizetés ellenében, kérésre továbbra is zajlik a PCR-tesztek elvégzése a kórházban, naponta 9,30 és 10,30 órák között, az előzetes programálás szerint. Kérjük a tesztre érkezőket, hogy csak a megadott időben jöjjenek a kórházba. Bejelentkezni hétköznap, 8-15 óra között lehetséges a 0372 661 291-es és a 0742 214951-es telefonszámokon.
A személyzet számára munkába álláskor továbbra is triázs zajlik. A kórház területén továbbra is kötelező a védőmaszk viselete a személyzet és a páciensek számára egyaránt. A beteglátogatás továbbra is fel van függesztve.
Csíkszereda, 2021.03.11


