Átszervezések és új intézkedések a betegek megfelelő ellátásáért

 

A járványügyi helyzetre és a többi megyebeli kórház telítettségére való tekintettel 2020. október 23-tól a Hargita Megye Tanácsa által működtetett Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház több intézkedést és átszervezést foganatosít a koronavírusos páciensek megfelelő ellátása és intenzív terápiás helyek biztosítása érdekében. Máig közel ezer koronavírusos pácienst láttunk el kórházunkban.  

A Sürgősségi Betegellátó Egységben új betegutakat alakítunk ki és a kórház udvarán egy új, fűthető sátrat húztak fel, ahol szakszemélyzet felügyelete alatt várakozhatnak az enyhe tünetekkel rendelkező betegek. Megyei sürgősségi kórházként továbbra is a megye teljes területéről fogadunk betegeket.

triazs2

Az ortopédiai osztály a kórház kardiológiai osztályára költözött, a kardiológia pedig felszabadított helyet ezen osztály számára. A kórház földszintjén ily módon felszabadult helyen ismét a eredeti, nagyobb felületen működik a tamponzóna (sárga zóna) a koronavírusfertőzés gyanújával kórházba érkezők számára és a még szükséges szervezési lépések után tíz intenzív terápiás ágy lesz igénybe vehető Covid-19 betegek számára (piros zóna).

A kórház belgyógyászati osztálya szükség esetén tamponzónává alakul azon betegek számára, akik RT-PCR tesztje negatív volt, ellenben koronavírusos tüneteket mutatnak. A neurológiai osztály helyeket szabadít fel szükség esetén a belgyógyászati esetek számára.

Egy hétre, az október 26-30 közötti időszakra felfüggeszti a kórház a krónikus betegek számára tervezett sebészeti beavatkozásokat. Ezen betegeket értesítik, és újra előjegyzik műtétre.

A kórházi járóbetegrendelők továbbra is működnek, az eddigi, csökkentett üzemmódban, 30 percenként jegyzik elő a betegeket.

Szünetel a fogászati tevékenység

  A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház tájékoztatja a térség lakosságát, hogy október 21-től kezdődően két héten át szünetel a sürgősségi fogászati tevékenység a kórház Sürgősségi Betegellátó Egysége keretében. A sürgősségi fogászati rendelő tevékenységet betegség miatt kénytelen felfüggeszteni a kórház. A két hét leteltével várhatóan ismét a megszokott rend szerint, állandó ügyelettel tud működni a sürgősségi…

Kérés: csak a legszükségesebbeket hozzák

A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház vezetősége arra kéri a bennfekvő páciensek hozzátartozóit, hogy csak szükség esetén küldjenek csomagot szeretteiknek és csak a legszükségesebb holmikat. Tilos ugyanakkor élelmiszert küldeni azok számára, akik valamilyen speciális diétán vannak. Mint ismeretes, a látogatási tilalom miatt a kórház korábban felajánlotta annak a lehetőségét, hogy a hozzátartozók a páciensek számára a…

Álláshirdetés – 2020. október 8.

  Spitalul Judeţean de Urgenţă Miercurea Ciuc cu sediul din municipiul Miercurea Ciuc, str. Dr.Dénes László nr.2, judeţul Harghita, în conformitate cu prevederile art.27 din Legea nr. 55/2020 privind unele măsuri pentru prevenirea și combaterea efectelor pandemiei de COVID-19 angajează până la maxim 30 de zile de la încetarea stării de alertă.Spitalul Judeţean de Urgenţă…

Elhivatottsággal, a legnemesebb feladatért

Jövőben kerek ötven éve lesz annak, hogy Sándor Ilona a szentegyházi kórházban dolgozik. A főasszisztensként nyugdíjba vonult, de a kórházban jelenleg is tovább dolgozó Ica néni elszánt támogatója, védelmezője az intézménynek. Ha kell, akkor hivatalokban kilincsel, támogatót szerez és munkálatot vezet, de mindent megtesz azért, hogy a térség lakói számára továbbra is elérhető legyen a…

Rákmegelőzés: amikor a legdrágább az idő

Ha a diagnosztizálás időben megtörténik, minden daganat gyógyítható. Ahhoz azonban, hogy a beteg bármilyen daganatos megbetegedéssel időben orvoshoz forduljon, elengedhetetlen a szűrővizsgálatokon való részvétel, ugyanis amikor a daganat a betegnek tünetet okoz, akkor az már valószínű, hogy előrehaladott stádiumban van – mondta Csató Szilárd onkológus szakorvos, akivel a szűrővizsgálatok fontosságáról, a rákmegelőzésről beszélgetett a Liget.ro…

Sokakat érintő betegség: csontritkulás

Csontsűrűségmérő készüléket helyeztek üzembe nemrég a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban. Mint elhangzott, a készülékkel a csontritkulás diagnosztizálását, szűrését és kezelés alatti követését lehet elvégezni. Arról, hogy mi is ez a betegség, kit érint és milyen gyakorisággal fordul elő, illetve, hogy milyen megelőzési lehetőségei vannak, dr. Ruff Rudolf endokrinológus és diabetológus szakorvossal jelent meg beszélgetés a…

Megpróbálni mindig azt, ami a legjobb a betegnek

Bízik benne, hogy hamarosan lesz védőoltás a koronavírus ellen és megfelelő kezelés a Covid-19 betegségben szenvedő betegek számára – mondta dr. Dombi István-Levente. A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház tüdőgyógyász szakorvosával a koronavírusról, de a tüdőgyógyászat széles szakterületéről is beszélgetett a Hargita Népe.    https://hargitanepe.ro/hu/megprobalni-mindig-azt-ami-a-legjobb-a-betegnek-1598952893132