Márton Áron emlékéremmel tüntette ki dr. Konrád Judit kórházmenedzsert a megyei tanács

emlekerem menedzser2020 egy különleges és nehéz év volt, ért egyet mindenki, a koronavírus-járvány megváltoztatta a mindennapjainkat, a megváltozott körülményekhez pedig alkalmazkodtunk és alkalmazkodunk. Ezeknek megfelelően a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház évértékelő rendezvénye is egy új, hibrid rendszerben zajlott december 18-án, többen jelen voltak a csíkszeredai megyeháza elnöki irodájában, betartva a járványügyi előírásokat, az egészségügyi dolgozók pedig Zoom-on kapcsolódtak be az eseménybe.

Dr. Konrád Judit kórházmenedzser beszédében elmondta, 2020 különleges és nehéz év volt a járvány miatt, de nem csak erről szólt az év, hiszen számos fejlesztést sikerült eszközölniük. A krízishelyzetben pedig olyan megoldások születtek, amelyekre ők maguk sem gondolták, hogy képesek. A következő év sem lesz könnyű, mondta a menedzser, de hozzászokunk a változásokhoz, és kitartunk, hangsúlyozta.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke azt mondta, a kórház és a megyei tanács összekovácsolt csapata végzett erőteljes munkát idén. Jó eredmény, hogy a járvány idején is tudtak fejleszteni, emelte ki, és megköszönte a lelkes munkát és a bizalmat mindenkinek. Továbbra is együtt kell dolgozni a fejlesztések érdekében, a kórház minél jobb felszereltségéért és a 2-es besorolás eléréséért, tette hozzá, majd ismételten megköszönte az élvonalban dolgozóknak, hogy szabadság nélkül, fáradhatatlanul dolgoznak a lakosság érdekében.

Az eseményen jelen volt Hajdu Gábor képviselő, Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, Becze István, az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének ügyvezető elnöke, megyei tanácsos, Zonda Erika, a kórház adminisztratív tanácsának elnöke, Tar Gyöngyi, a megyei egészségügyi igazgatóság vezetője és Lányi Szabolcs professzor, a kórház adminisztratív tanácsának tagja, akik mindannyian köszönetet mondtak az egészségügyben dolgozóknak áldozatos munkájukért.