Segítség a fiatal szakorvosoknak

Három újabb fiatal szakorvos költözött be nemrég a Hargita Megye Tanácsa által a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház szomszédságába épített szolgálati lakásokba. Amint az ez alkalommal tartott sajtótájékoztatón elhangzott, ez nagy segítség a fiatal szakemberek számára.

Jövő év márciusra készül el a megyei kórház szomszédságában az ötödik olyan épület, amelyben a fiatal orvosok számára alakítottak ki szolgálati lakásokat. Minden épületben négy lakás van és három lakrészbe nemrég költöztek be családjaikkal fiatal szakemberek.

Dr. Konrád Judit, a kórház menedzsere hétfőn sajtótájékoztatón elmondta, a rezidens orvosokkal való találkozókon a kórház felszereltsége és szakembergárdája mellett a lakhatási támogatás az egyik leggyakoribb kérdés. „Nagyon fontos az, hogy a pályakezdő fiatal orvosoknak lakást tudjunk biztosítani. Ez anyagi támogatást, kezdeti biztonságot is jelent a fiatal családoknak, hisz legtöbb esetben családostól érkeznek hozzánk. Hargita Megye Tanácsának nagyon fontos segítsége ez számunka, köszönjük szépen” – mondta a menedzser.

szolgalatilakasok

Hargita Megye Tanácsa részéről Péli Levente vezérigazgató-helyettes ismertette, 2011-ben kezdte el a megyei önkormányzat az első lakás építését. Jelenleg az ötödik, a fölszinten és az emeleten szintén két-két lakást magába foglaló épület építése van folyamatban, ennek értéke 1 070 000 lej és márciusra fog elkészülni. 

20 ágyas konténerkórházat adtak használatba

Szerdán délelőtt bemutatta a sajtónak a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház a kórház főépülete előtt felállított konténerkórházat. Az ott elhelyezett húsz ággyal bővül a kórházi tamponzóna kapacitása. Dr. Konrád Judit, a kórház menedzsere a sajtótájékoztatón ismertette, a tamponzóna, amint a neve is mutatja, egyfajta gát, amelyik megvédi a kórházat attól, hogy bekerüljön a koronavírus fertőzés, így…

A koraszülöttek ünneplésére

November 17-e a koraszülöttek világnapja és országos napja is. A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban hagyományosan megünnepeljük ezt az eseményt. 

 

A járványhelyzet miatt ebben az évben az eddigiektől eltérően szerveztük meg a koraszülöttek világnapját a kórházban. Intézményünk Facebook-oldalán egy virtuális találkozóra nyújtottunk lehetőséget a korababáknak és családjaiknak. Egy előzetes felhívásra válaszolva a szülők fotókat küldtek be koraszülött gyermekeikről és röviden leírták történetüket. A babafotókból montázsokat készítettünk és közzétettük a kórház Facebook-oldalán. 

A kórház szülészeti és újszülöttgyógyászati osztálya lilába öltözött a világnap alkalmából, lufik és a babák fotóiból készített nagyméretű plakát került ki az osztály előterébe. A szülészeti osztályon lévő kismamák és újszülöttek ajándékokat kaptak, a Nestle Nutrition jóvoltából finomságokat tartalmazó élelmiszercsomagot és babaápolási termékeket osztottak ki a kórtermekben az osztály orvosai és a kórház vezetősége. Átyin Katától és csapatától az újszülöttgyógyászati osztály ismét kapott a koraszülötteket segítő horgolt polipokat, a világnapra ezúttal 30 Koripot küldtek. A Nutricia cég is küldött ajándékot, pici nadrágokat, bodykat és lufikat adtak, amellett pedig két, híres koraszülötteket bemutató plakátot is küldtek. 

lufi

Kibővült radiológiai eszköztár

 

Az elmúlt két évben mintegy húsz millió lej értékű orvosi imagisztikai felszereléssel bővült a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház eszköztára. November 8-a, a radiológia nemzetközi napja alkalmával sajtótájékoztató keretében számolt be erről a kórház hétfőn.

„Kórházunkban nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy tevékenységünket ismertessük és mivel a koronavírus járvány miatt az elmúlt hónapokban nem tudtuk megmutatni az új radiológiai eszközöket, kihasználjuk most ezt az alkalmat arra, hogy beszéljünk ezekről. A csíkszeredai kórház orvosi képalkotási eszközeinek tárháza jelentősen bővült az elmúlt két évben: mágneses rezonanciás készülék, performáns CT, digitális röntgengépek, mobil röntgengépek, ekográfok, mammográf kerültek és kerülnek a modern diagnosztika szolgálatába. A beszerzéseket és a gépek felszerelését az Egészségügyi Minisztérium révén a központi költségvetésből, a megyei önkormányzat finanszírozásával és saját forrásból végeztük. Köszönjük az RMDSZ parlamenti képviseletének a központi források biztosításáért végzett munkát” – vezette fel dr. Konrád Judit, a kórház menedzsere. 

2019-ben és 2020-ban mostanig összesen 17 401 212 lej értékű imagisztikai eszközt vettek használatba a kórház osztályain, ezeket a gépeket az Egészségügyi Minisztérium, Hargita Megye Tanácsa és a kórház finanszírozta. Ezentúl beszerelés előtt áll egy 1,5 millió lej értékű mammográf készülék és beszerzési folyamatban van egy 1,65 millió lej értékű röntgenkészülék is. Világbanki támogatásból vásárolta továbbá a minisztérium a kórház számára a mágneses rezonancia készüléket, a 3 147 251 lej értékű készüléket idén nyáron helyezték üzembe a kórházban.

WhatsApp Image 2020 11 09 at 15.59.33

Adománygyűjtés betegszállító lift vásárlására

 

Betegszállító liftre van szükség a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház csíksomlyói kórházépületében, a koronavírusos betegeket ápoló osztályokon. Mivel a kórház és az intézményfenntartó Hargita Megye Tanácsa nem végezhet jelentős beruházást a római katolikus egyház tulajdonában lévő épületen, a két intézmény vezetője adománygyűjtési felhívással fordult a nyilvánossághoz. Betegszállító liftre van szükség a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház csíksomlyói kórházépületében, a koronavírusos betegeket ápoló osztályokon. Mivel a kórház és az intézményfenntartó Hargita Megye Tanácsa nem végezhet jelentős beruházást a római katolikus egyház tulajdonában lévő épületen, a két intézmény vezetője adománygyűjtési felhívással fordult a nyilvánossághoz. 

16.55.38

Átszervezések és új intézkedések a betegek megfelelő ellátásáért

 

A járványügyi helyzetre és a többi megyebeli kórház telítettségére való tekintettel 2020. október 23-tól a Hargita Megye Tanácsa által működtetett Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház több intézkedést és átszervezést foganatosít a koronavírusos páciensek megfelelő ellátása és intenzív terápiás helyek biztosítása érdekében. Máig közel ezer koronavírusos pácienst láttunk el kórházunkban.  

A Sürgősségi Betegellátó Egységben új betegutakat alakítunk ki és a kórház udvarán egy új, fűthető sátrat húztak fel, ahol szakszemélyzet felügyelete alatt várakozhatnak az enyhe tünetekkel rendelkező betegek. Megyei sürgősségi kórházként továbbra is a megye teljes területéről fogadunk betegeket.

triazs2

Az ortopédiai osztály a kórház kardiológiai osztályára költözött, a kardiológia pedig felszabadított helyet ezen osztály számára. A kórház földszintjén ily módon felszabadult helyen ismét a eredeti, nagyobb felületen működik a tamponzóna (sárga zóna) a koronavírusfertőzés gyanújával kórházba érkezők számára és a még szükséges szervezési lépések után tíz intenzív terápiás ágy lesz igénybe vehető Covid-19 betegek számára (piros zóna).

A kórház belgyógyászati osztálya szükség esetén tamponzónává alakul azon betegek számára, akik RT-PCR tesztje negatív volt, ellenben koronavírusos tüneteket mutatnak. A neurológiai osztály helyeket szabadít fel szükség esetén a belgyógyászati esetek számára.

Egy hétre, az október 26-30 közötti időszakra felfüggeszti a kórház a krónikus betegek számára tervezett sebészeti beavatkozásokat. Ezen betegeket értesítik, és újra előjegyzik műtétre.

A kórházi járóbetegrendelők továbbra is működnek, az eddigi, csökkentett üzemmódban, 30 percenként jegyzik elő a betegeket.

Szünetel a fogászati tevékenység

  A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház tájékoztatja a térség lakosságát, hogy október 21-től kezdődően két héten át szünetel a sürgősségi fogászati tevékenység a kórház Sürgősségi Betegellátó Egysége keretében. A sürgősségi fogászati rendelő tevékenységet betegség miatt kénytelen felfüggeszteni a kórház. A két hét leteltével várhatóan ismét a megszokott rend szerint, állandó ügyelettel tud működni a sürgősségi…

Kérés: csak a legszükségesebbeket hozzák

A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház vezetősége arra kéri a bennfekvő páciensek hozzátartozóit, hogy csak szükség esetén küldjenek csomagot szeretteiknek és csak a legszükségesebb holmikat. Tilos ugyanakkor élelmiszert küldeni azok számára, akik valamilyen speciális diétán vannak. Mint ismeretes, a látogatási tilalom miatt a kórház korábban felajánlotta annak a lehetőségét, hogy a hozzátartozók a páciensek számára a…